Jedward.

Nos, csibék, elkezdtem írni egy hosszú novellát, amit megálmodtam valamelyik nap. Erről írtam már tegnap. Mivel már majdnem hat oldal meg van írva, elkezdem felpakolni. Okés? 

Csak egy kicsike részlet.

Ha érdekel, olvasd el. :)

Jedward

~

A nővérem három éve úgy döntött, hogy kiutazik a híres-neves Londonba. Hát persze, támogattam, mert jó testvér akartam lenni, mert eddig nem igazán voltam az. Eszem ágában sem volt, hogy vele menjek, csupán biztattam. Énekesnő akart lenni. Minden áron el akarta érni a célját. Eleinte nem nagyon hittem el, hogy ez sikerülhet neki, aztán egyszer felhívott.

• Biirdy! Megyek haza! Bocsi, hogy nem hívtalak fel előbb, de nem volt időm. Ugyanis a lemezemen dolgoztam – itt leesett az állam. Mégpedig szó szerint. - Még nem készült el teljesen, de a klip már megjelent, úgyhogy egy kis időre hazautazom. Mit szólsz? - elképedve álltam, földbegyökerezett lábakkal. Jó, talán nem bíztam eléggé benne... Sőt. Legbelül tudtam, hogy képes rá, mégsem foglalkoztam vele. Hiszen sosem mondhattam magam példás húgnak.
• Ööö... szóval... izéé, ez csodás?! - inkább kérdésnek hangzott, mintsem kijelentésnek, vagy felkiáltásnak, de örültem, hogy legalább ennyit ki bírtam nyögni. Ekkor jöttem rá, hogy a magunk módján egész jó testvérek vagyunk. Ő énekel, én táncolok. Ő elképesztő kémiás, én kitűnő matekos. Mindig segítettünk egymásnak, kivéve akkor, mikor veszekedtünk. Tényleg, azt még nem is említettem, hogy apával és anyával mi van. Ó, hát tökéletesen élik világukat, lent vannak a nappaliban, valami nagyon fontos tárgyalásról értekeznek, ugyanis ügyvédek. Most mindenki azt gondolja, hogy totál unalmasak, nem tudnak mosolyogni, pedig teljesen az ellenkezője igaz rájuk. Tavaly apa elvitt a kalandparkba, és többet röhögtem rajta, mint az ott bénázó tizennyolc éves srácon, aki sírva rohant le a bungee jumpingról, miután kipróbálta. Na, de térjünk vissza a telefonbeszélgetésre.
• Ennyi? Csodás?
• Aha. Vagyis... nem. Ez tényleg szuper! Mi a lemez címe?
• Broken Seconds. Már most látom, ahogy táncolsz rá. Illik hozzád. - ez jól esett. Ráadásul tetszett a cím is. Törött Másodpercek. Költői és egyben drámai is.
• Na és, mikor indulsz? - kérdeztem témaváltásképpen.
• Ma éjjel. Majdnem elfelejtettem mondani, hogy nem egyedül megyek. - felkuncogott, éreztem a sunyiságot a hangjában. Rosszban sántikált.
• Csak nem bepasiztál? - jóízűen nevetett, majd ezt mondta:
• Én soha! De nem árulok el többet. Nemsokára találkozunk! Szia Birdy! - azzal már csak a monoton sípolást hallottam. Nem egyedül érkezik? Hmm, ez gyanús volt nekem. Lehet, hogy beszerzett valami állatot, ami félelmetes, ugyanakkor „cuki” is. Vagy szült egy gyereket! Daniella? Á, nem. Az lehetetlen. Vállat vontam, elhessegettem a gondolatot, mert ha én egyszer elkezdek valamin agyalni, addig nem hagyom abba, amíg ki nem találom. Úgyhogy szépen felhúztam a cipőmet, felkaptam a táskámat, és indultam is a táncterembe.

Lihegve zuhantam össze a padlón. A zenének vége lett. Patrik fülig érő mosollyal tapsolt, és hatalmas üdvrivalgást utánzott. Aztán megragadta az ásványvizet, és így szólt:

• És az ez évi Táncolj, amíg élsz! verseny győztese nem más, mint... dobpergés, Kövesdi Zsófia, művésznevén Birdy. Tapsot a táncosnőnek! - a termet betöltötte a nevetésem és az ő humoros előadása. Felém nyújtotta a palackot, azt szánta díjnak. Nem normális. Felhúzott a földről, végre komollyá változott.
• Ez nem volt semmi! Iszonyatosan jól nyomtad! Eszméletlenül!
• Ne túlozz! - forgattam meg a szemem mosolyogva, majd visszatettem a helyére a megviselt vizes üveget. - Hé, nem is mondtam, ki hívott ma – Patrik kíváncsian nézett az arcomba, valami szaftos történetre számított, amit majd jól továbbíthat a barátnőinek. (Nem terveztem, hogy ezt konkrétan elmondom, de ő meleg... Vagyis csak volt. Oké, ne térjünk el!)
• Csak Daniella. Ma éjszaka hazajön. És kiadott egy lemezt, sőt, megjelent a vadi új klipje is.
• Most csak szívatsz! - legyintett egyet, és ránézett az okostelefonjára. Utána újra rám meredt. - Nem vicceltél, igaz? - megráztam a fejem. - Azt' a rohadt! Azonnal meg kell néznünk. Mi a szám címe?
• Fogalmam sincs. Csak a lemezét tudom – sürgetően nézett – Broken Seconds. - már írta is be a mobiljába. Az első találat kellett nekünk. Idegességében véletlenül félre nyomott, így egy magyar néptáncot előadó videóra ment. Káromkodott egyet, és visszalépett. Lassan és meggondoltan kattintott a helyes rublikára. Először néhány perces felvezetés köszöntött minket. Egy lány, (Daniella), mint a főszereplő végigsétált a híres hídon, elment egy szőke hajú srác mellett, és kicsordult a könnye. Annyira nem figyelt oda, hogy elütötte egy autó. A kórházban ébredt, ekkor kezdett el énekelni. A refrén igazán megindított.

Broken seconds, broken seconds, flying with me. Everybody, everybody left me.

Sorry, sorry, my love, the seconds are broke.

When the world... world lost.

Nem tévedtem, a hangulata tényleg drámaian hatott, Patrik el is sírta magát. A videóban főszerepet kapott a kórház, valamint a Mennyország. Aztán ott volt az a két srác, ugyanúgy néztek ki, szőke hajuk feltupírozva, epekedve Daniella után. Patrik lájkolta, és megosztotta három közösségi oldalon...

A pontok helyett igazából gondolatjelek vannak, de itt így jeleníti meg, úgyhogy nem bántom. Na, ennyi lenne. :) 

Vélemény van, vagy a kevéske olvasók most is csöndben maradnak? :D