Jedward IV.

Jedward IV.

- Ugye nem halt meg? - kérdezte egy kétségbeesést mímelő hang, elviccelve a kérdést. Azt hittem, álmodom, így lehetségesnek tartottam, hogy meghaltam.

• Nyugi, nem. Csak alszik. Rendszeresen szokott itt.
• Akkor jó - ezt egy másik hang tulajdonosa mondta. Ekkor esett le, hogy nem magyarul beszélnek. Hmm, ha álmodtam, akkor végül is nem elképzelhetetlen.
• És most mit csináljunk? Ébresszük fel?
• Nem. Majd felébred magától. - Az agyam legrejtettebb zuga tudta, hogy ez nem álom, mert elég valóságszerű volt. Hiszen illatokat nem lehet érezni, ha az ember alvás közben képzelődik. És én éreztem... Egy ismerős parfümöt. Nem álmodtam! Megrebbent a szemhéjam. Pislogtam néhányat, aztán felültem. Felálltam. Meginogtam, hiszem szokatlan volt a talaj egy kissé. Sokat aludhattam. Sehol senki. Tehát mégis álmodtam...
• Zsófi! - kiabált a hátam mögött valaki. Megpördültem. Daniella állt előttem. Akkor mégsem álom volt. Ajjaj.
• Daniella! - viszonoztam. Az ő parfümét éreztem. Ez volt a kedvence, már két éve. Megöleltük egymást. Abban a pillanatban előlépett egy szőke hajú fiú, pont olyan, mint akiről álmodtam.
• Ő meg kicsoda? - Valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy hulla, mert nem szoktam hozzá a lehengerlő pillantásokat küldő szőke hajú fiúkhoz.
• Edward. Edward Grimes. Egy kicsit hosszú a neve, úgyhogy ennyi elég. - A srác zavartan mosolygott, minden bizonnyal nem értette, miről is hadoválunk. Akkor egy másik irányból egy ugyanolyan fiú jött előrébb. Halkan felsikítottam. Becsuktam a szemem, magamban elszámoltam tízig, aztán újra kinyitottam. Még mindig ott volt. - Ő John. John Grimes. És ők a Jedward! - Te jó ég! Hát őket kereste az az Ed Master. Valószínűleg azt hitte, hogy már itt vannak. Viszont...
• Mégis mit keresnek itt?
• Ez egy elég hosszú történet.
• Van időm.
• Na, jó. Szóval lejárt a szerződésük, és a kiadó egyetlenegy feltétellel hajlandó meghosszabbítani: ha elhozom őket ide. Tudniillik, ő nagyon szereti ezt az országot. Ragaszkodik hozzá, hogy mindenféle hülye szuvenírt is vigyenek a srácok, sajnálom őket. Ugye láttad a klipet? - bólintottam, közben ránéztem Johnra. Alig bírtam elvenni róla a tekintetemet, olyan nagy hatással volt rám. Teljesen más kisugárzása volt, mint Edwardnak, és ez vonzott engem. - Akkor sejtheted, hogy honnan ismerem őket. Velük készítettem a dalt. Közreműködtek a zenében. Jó kis csapat vagyunk. - Rájuk mosolygott, amolyan csábosan. Míg Edward ravaszul vigyorgott, John kedvesen és ártatlanul. Muszáj volt néznem.
• Tetszenek, mi? - Hálát adtam az Istennek, hogy egy szót sem értettek a beszédünkből, de abból, hogy elpirultam, levehették az adást. Köszi, Daniella!
• Nem - jelentettem ki határozottan. Égnek emelte a szemét, nem hitt nekem.
• Hé, tegnap este hívott valami Ed Master. Azt kérdezte, hogy itt vannak-e? És amikor mondtam, hogy nem, dühöngött, és azt hajtogatta, hogy meg fog ölni. Ő a kiadó, igaz?
• Igen. Nyugi, már lerendeztem. Tényleg meg akart ölni. Nem semmi az a fickó. - Újra Johnra vándorolt a tekintetem. Ugyan csak néhány másodperc volt, sokáig nézhettük egymást, mert Daniella háromszor csettintett az arcom előtt, és hisztizni kezdett:
• Sosem figyelsz rám! Már három perce azt magyarázom, hogy milyen pocsék volt a kiszolgálás a repülőn - egyetértően bólogattam, kicsit elvarázsolódtam. - Na jó, bemutatlak tieteket, úgy, hogy ők is értsék – feléjük fordított. - Fiúk, ő itt Zsófi, a húgom. Tizennyolc éves – tartott egy kis beszámolót rólam, persze angolul. Rendelkeztem némi nyelvtudással, mivel a gimi végén letettem egy középfokú vizsgát -, de kevesebbnek néz ki. - Edward felnevetett, John elmosolyodott. - És a legfontosabb...
  
  
  
  
  
  
  Folyt. köv.
  
  
  
  
  UI: Tudom, van benne néhány hiba. Az OpenOffice - ban   nem megy a kijavítása. (Itt arra gondolok, hogy az eleje elég furcsán néz ki.)
  Nem baj, nem szándékozom kiadni, meg semmi ilyesmi, ezt csak úgy "viccből" írom, úgyhogy...
  <3