10 nap, ami megváltoztatta az életem

Sziasztoooooooooooooook!

Hát, megjöttem. Egyelőre még fel sem fogtam, hogy itthon vagyok. (Tegnap este óta.)

Annyi minden kavarog most a fejemben, és most szeretném kicsit bővebben kifejteni. 

Tehát. 

Amikor elindultunk, féltem, hogy nem fogom megérteni egymást azokkal, akik jöttek. (Öten voltunk lányok, és egy nagyobb városban felvettünk két fiút.)

Az úton még meg is voltam illetődve, nagyrészt zenét hallgattam, meg próbáltam nem aludni. (Azért, mert kínos lett volna, ugyanis középen ültem, és a mellettem lévőknek dőlni nem valami kellemes.)

Az út kilenc óra volt, teljesen elgémberedtünk. Na, helynevet és ilyeneket nem írok. Nem tudom, ezt nem akarom megosztani senkivel, a lényeg úgysem ez. 

Egy misével kezdtünk, ami nagyon tetszett. Nem orgona ment alatta, hanem rendes zene, fiatalok énekeltek, közben is tapsoltunk, nevettünk. Az emberek közvetlenek, kedvesek, akárkire is néztem rá, mosolygott. Hétfőtől kezdődött a workshop, én hip-hopra mentem, amit nem bántam meg, habár először nagyon nehéz volt, mert el vagyok picit lustulva, és a rengeteg erősítés kifárasztott (három órás volt egy nap a dolog). Aztán kezdtük betanulni a koreográfiát, aminek a végeredménye szerintem eszméletlen jó. Kis csoportokra voltunk osztva (mármint amikor megbeszélések voltak), ahol jó hangulat uralkodott, sokat nevettünk, főleg azon, hogy ők magyarul, mi meg az ő nyelvükön "tanultunk". A második napon amúgy közösen táncolt az egész "nép", iszonyatosan élveztem, vicces sztorik is születtek. Az utolsó napokon fellépők is jöttek koncertezni, játékos foglalkozásokon vehettünk részt, minden workshop csoport előadta, amit betanult (a miénk közben esett az eső...xd), szóval sosem unatkoztunk. Kevés szabad időt kaptunk a programok között, de én úgy gondolom, hogy erre volt szükségünk (még akkor is, ha néha nyafogtunk miatta), mert így csak oda tudtunk figyelni, nem lehetett elkalandozni. 

A társaság.

Így utólag rendkívül örülök, hogy nem jöttek közeli ismerőseim. A négy lánnyal azonnal összebarátkoztam, életemben nem nevettem ennyit. Olyan aranyköpéseink voltak, és olyan képek, amiket soha nem fogok elfelejteni. Nem éreztem magam "különcnek", idegennek, esetleg nem oda valónak, olyan volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást, annyira megtaláltuk a közös hangot. Őszintén megszerettem őket, és rettenetesen hiányoznak. A két srác. Hmm. Az egyikről inkább nem nyilatkozom, a másik viszont nagyon aranyos volt. :)

És a komolyabb téma.

Minden este volt esti ima, amikor összegyűltünk a templomban, elcsendesültünk, halk zene szólt a háttérben, gyertyák égtek, a villanyokat lekapcsolták. Egy valaki beszélt mindig, de nem folyamatosan. Szóval. 

Ezek annyira meghittek és felnőttek voltak, hogy valamilyen szinten én is felnőttem. Rengeteg dologra jöttem rá, úgy érzem, hogy megvilágosodtam egy témával kapcsolatban, volt idő, hogy mindent átgondoljak, felszínre tört minden, és éreztem, hogy van ott velem valaki. Viccen kívül, megérintett. Végigsírtam az összeset, de kellett, mert igazán megnyíltam, és teljesnek éreztem magam. Végre felfogtam, és most már tudom, hogy milyen igazán hinni. 

Tarthatjátok ömlengésnek, de ami történt velem ezalatt a tíz nap alatt, az felülmúlhatatlan, megtaláltam Őt, és most hatalmas űr van bennem, egy részem ott maradt. Van egy tervem is. Az ugye teljesen egyértelmű, hogy mostantól minden nyáron megyek, de a gimi után ki is költözöm oda. Neem, félreértés ne essék, nem végleg, mindössze egy évre, vagy pár hónapra, mert utána egyetemre szeretnék menni. Szóval, hihetetlen, mennyire megváltoztatott, el is vagyok most kicsit kenődve, mert nagyon hiányzik minden, és mindenki. Sok-sok emberrel barátkoztam össze, az angol már egészen jól ment (az elején még döcögtem vele), egy lány vett nekem gofrit, de én addigra hazamentem. :S xd (Rosszul éreztem magam a koncerten, és inkább visszamentem a szállásra. Igen, az utolsó két napon nagyon ramatyul voltam, a mentős lánynak szerintem elege lett belőlem. xd)

Összegezve életem eddigi legjobb élménye volt, sokat kaptam lelkileg, az életszemléletem, hozzáállásom a dolgokhoz is teljesen átalakult. 

A hazaút alatt sem voltam a topon, sokszor rám jött a hányinger, ráadásul azt hittem, hogy haza sem tudok jönni, reggel annyira rosszul voltam), elszórtan aludtam egy órát körülbelül, a szerpentineknél meg egyenesen fájt mindenem. De megérte. 

Mert megtaláltam az utamat. 

A visszaszámlálás megkezdődött: 353 nap van a következőig. :)

És egy másik dolog. 

Nemrégiben kaptam egy ajánlatot, ami hatalmas lehetőség lenne az életemben. És akármennyire meglepő, de "elszalasztom", mert nekem nem ez most a "feladatom". Sőt, úgy hiszem, nem is lesz. Tudom, hogy a legtöbb ember örülne emiatt, belőlem viszont pont az ellenkező reakciót váltotta ki. Az egész augusztusomat felforgatná, nem itthon lennék, hanem egy másik városban, plusz külföldön, és az első két hetet a suliban kihagynám. Na, mindegy, nem is beszélek erről többet, csak jó érzés volt valahova leírni, mert magamban tartani nem könnyű, főleg az okokat, amiért elutasítottam... De szerintem azokat nem is tudnám szavakba önteni. Na, mindegy. 

*

Hiányzik. 

Nagyon.

De jobb lesz. :) 

Soha nem felejtem el. 

Minden embert megszerettem ott. 

Mindenkit szeretek. Sokkal jobb embernek érzem magam, sokkal könnyebbnek, kicsit érettebbnek, és köszönöm, hogy megélhettem ezt az egészet. 

<3