Bocs,
hogy régen írtam.
De
elment a kedvem.
Az
erőm.
És
a téma is.
Vége
az olimpiának. :( Már most hiányzik.
De:
Tegnap
este láttam, hogy két üzenetem van, és egy nem fogadott hívásom.
Basszus, mondom, tuti baj van. Azonnal tárcsáztam keresztanyukámat
- ő hívott -. Kiderült, hogy papám kórházban van, ráadásul
nagyon rossz az állapota.
MI
VAN?
Sokkot
kaptam.
Csütörtökön
vitték be, mert már nagyon nem volt magánál. Most is össze-vissza
van szurkálva, katéterekre kötve, vagy mi, mindig haza akar menni.
Sajnos nem jókor vitték be, mert pénteken már nem tudtak vele
semmit csinálni. Az biztos, hogy prosztatamegnagyobbodása van, de
hogy rák-e, azt nem tudni. Még.
Úristen,
én iszonyatosan félek. Tegnap egész este imádkoztam, ha papa
meghal, én azt nem élem túl. Ő az egyik, akit mindennél jobban
szeretek, ő a világon a legjobb ember, és nem érdemli meg a
kórházi halált!
Mamám
azt mondta, fel kell rá készülni, de erre nem lehet! Erre
egyszerűen nem!
És
mi lesz majd mamámmal? Apummal, keresztanyummal? És velem? Bele sem
merek gondolni.
Nemnemnemnemnemnem!
Ma
telefonál Keri, hogy mi lesz.
Azért
írtam címnek, amit írtam.
Lehet,
hogy a mai telefonhívás örökre megváltoztatja az életemet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése